Hírek
2016. Május 01. 06:00, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: mti
Franciaországból hoztak haza egy biztosítási csalás miatt körözött férfit

Hazahoztak Franciaországból egy biztosítási csalás miatt körözött férfit. A 39 éves ráckeresztúri M. Csaba és társai több mint 180 millió forintos kárt okoztak egy biztosítótársaságnak
- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján szombaton.
M. Csaba ellen különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A rendőrség közleménye szerint a férfi egy cég ügyvezetőjeként egy biztosítótársasággal biztosításközvetítő tevékenység folytatására kötött szerződést 2009-ben. M. Csaba és társai úgy kötöttek biztosítási szerződéseket ismerőseikkel, hogy - jóhiszeműségüket kihasználva - kitöltetlen formanyomtatványt írattak velük alá. A szerződések féléves díját a magánszemélyek helyett a cég fizette ki a biztosítótársaságnak - ezzel megszerezték az ügynöki jutalékot -, ezután azonban több díjfizetés nem történt.
A nyomozók szerint a férfi és társai abból a célból közvetítették az ajánlatokat, hogy a biztosítótársaságot megtévesztve a jelentős összegű jutalékot megszerezzék. A cég 156 emberrel kötött életbiztosítást, ezzel több mint 180 millió forintos kárt okozva a biztosítónak.
Az M. Csaba tíz társa elleni nyomozás iratait a BRFK 2015 nyarán vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek, ő azonban a gyanúsítotti kihallgatásán nem jelent meg, sem lakcímén, sem tartózkodási helyén nem találták a rendőrök, ezért országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A francia társszervek április 10-én elfogták a férfit, majd Magyarországra szállították, és április 28-án átadták a budapesti rendőröknek. M. Csabát gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 21. 07:53, csütörtök | Kék hírek
Esztergomi robbantás - egy rendőr meghalt, többen megsérültek
Jelenleg is zajlik a hivatalos szervek szemléje Esztergomban, ahol egy körözés alatt álló férfi - az elsődleges információk alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során.
2023. Szeptember 20. 14:34, szerda | Kék hírek
Veszélyes hobbi - Világháborús robbanóanyagokat gyűjtött egy férfi
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja azt a férfit, aki pusztaszabolcsi házában II. világháborús robbanótesteket és robbanóanyagokat gyűjtött.
2023. Szeptember 19. 13:31, kedd | Kék hírek
Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték
bíróság 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 27 éves nőt, aki a vele szemben intézkedő iskolaőrre támadt, miután megzavart egy tanítási órát és indulatosan viselkedett egy tanárral.
2023. Szeptember 18. 09:40, hétfő | Kék hírek
Berántotta a karját a diófeldolgozó gép
Üzemben lévő gépsoron végzett beállítást a férfi, aki sem szakképzettséggel, sem pedig orvosi alkalmassági véleménnyel nem rendelkezett.