Hírek
2013. Február 04. 16:09, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Felmérés - Egy nap a szmogos Pekingben 21 szál cigaretta elszívásával egyenlő
Sokkoló adatokkal állt elő az egyik kínai lap, mely elszívott cigaretta-mennyiségre konvertálta át a kínai nagyvárosok levegőjének szennyezettségét.
A Hszinmin magazin adatai szerint a dél-kínai Kuangcsouban szabad levegőn töltött nap 25 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenlő hatással van az emberi szervezetre. A kínai főváros levegője 21 szállal egyenértékű egy-egy "ködös" napon, míg kátrányra konvertálva a kelet-kínai Sanghaj vagy Nanking levegője kevesebb, mint fél doboz, "csupán" kilenc szál elfüstölésével ér fel - írja az újság.
A lap a pekingi Csinghua Egyetem professzorát idézi, aki úgy fogalmaz, ha a 2,5 mikrométer átmérőnél kisebb részecskék (PM 2,5), az úgynevezett finom porszemcsék koncentrációjának aránya eléri a 300-at, az ugyanazt a hatást váltja ki, mint 20 szál cigaretta. A finom porszemcsék azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe jutnak, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak, emellett növelik a rák kialakulásának kockázatát is. A PM 2,5 aránya Pekingben január közepén a 755-öt is elérte, Sanghajban - az elmúlt hétvége pár órájának kivételével - idén még nem járt az "egészséges tartományban", mely 50 alatti értéket jelöl.
A helyzet súlyával kapcsolatosan a légzőszervi betegségek vezető kínai specialistája, a Kínai Orvostudományi Szervezet elnöke, Csong Nan-san a központi televíziónak, a CCTV-nek úgy nyilatkozott: az elmúlt hetekben tapasztalható légszennyezés veszélyesebb, mint a több száz halálos áldozatot és több ezer megbetegedést eredményező atípusos tüdőgyulladás (SARS) volt 2004-ben. Utóbbi betegeit - fogalmazott a specialista -, legalább karanténba lehetett zárni, a kül- és beltéri levegőszennyezéstől viszont lehetetlen elzárkózni. Csong a következményekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott: a szennyezés nem csupán a légzőszerveket érinti, de a szív- és érrendszerre, az agyi vércsatornákra és az idegrendszerre is hatással van.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik